Catastrum
A Catastrum negyedéves katasztertörténeti folyóiratot a Magyar Nemzeti Levéltár alapította 2013-ban, az első évfolyam 2014-ben jelent meg. 2015-től a Földművelésügyi, majd jogutódjaként 2018-tól az Agrárminisztérium szaklapjait kiadó Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. adja ki a folyóiratot.
A Catastrum célja, hogy a földadó kivetésének tartós alapjául szolgáló – a terület nagyságára, jellegére, értékére, tulajdonosára – adatokat biztosító kataszteri felmérések (18−20. század), továbbá a kataszteri felmérésből kifejlődött állami földmérések könyvészeti és levéltári forrásait feltárja és közzétegye, a témára vonatkozó kutatások eredményeit tanulmányok, közlemények, ismertetők, jelentések formájában nyilvánosságra hozza. A tanulmányok és közlemények angol nyelvű rezümével készülnek.
A folyóirat célközönsége: a földügyi igazgatás, az állami (alap)felmérés szereplői; gazdaság-, poltika-, társadalomtörténészek, történelemtanárok, néprajzkutatók, közgyűjteményi munkatársak (levéltár, könyvtár, múzeum), földmérők, térkép- és szakmatörténet (adózás-, földmérés-, térképkészítés-történet) iránt érdeklődők, családtörténet-kutatók.
ISSN 2064-5805 (Nyomtatott) ISSN 2064-6542 (Online)

Az aktuális szám tartalomjegyzéke
A szerkesztőbizottság tagjai
főszerkesztő
felelős szerkesztő
szerkesztő
szerkesztő
olvasószerkesztő
szerkesztőbizottsági tag
szerkesztőbizottsági tag
szerkesztőbizottsági tag
Impresszum
Cím: 1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2-4. | Kiadja: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. |