Magyar Állatorvosok Lapja 2024-11

Magyar Állatorvosok Lapja

Az 1878-ban Nádaskay Béla professzor által – akkor még Veterinarius néven – alapított Magyar Állatorvosok Lapja havonta megjelenő tudományos-szakmai folyóirat, amely magyar nyelvű megjelenése ellenére már hosszú évek óta csaknem 0,2-es impaktfaktorral rendelkezik. Fő célja a folyamatos oktatás, amelynek érdekében rendszeresen közöl tudományos közleményeket az állatorvosi kutatás és gyakorlati munka szinte valamennyi szakterületét érintve.

A lapban megjelenő tanulmányok egyrészt az alkalmazott kutatások eredményeit közlik leginkább egyetemi, kutatóintézeti kollégák tollából, másrészt számos esetben, a gyakorló állatorvosok munkája során felmerülő érdekes esetekkel, kezelési eljárásokkal, új módszerek bevezetésével kapcsolatos tapasztalatait mutatja be az elvárt tudományos igényességgel feldolgozva. Hírt ad az Állatorvostudományi Egyetem és a magyar állatorvos-társadalom mindennapjait érintő legfontosabb eseményekről, beszámol a jelentősebb hazai konferenciákról, szakmai rendezvényekről.

Aktuális szám: 2024/11
Éves előfizetési díj

Az aktuális szám tartalomjegyzéke

LÓ / EQUINE - Farkas Á. K., Horti K., Tóth B.: A tendon prepubicus szakadása vemhes kancában: két klinikai eset bemutatása. (Á. K. Farkas, K. Horti, B. Tóth: Prepubic tendon rupture in the pregnant mare: two clinical case reports)
643
TAKARMÁNYOZÁSTAN / ANIMAL NUTRITION - Hetényi N., Bersényi A., Hullár I.: A közepes szénláncú zsírsavak és trigliceridek élettani hatásai, valamint lehetséges felhasználásuk a baromfi- és sertéstakarmányozásban. - Irodalmi összefoglaló (N. Hetényi, A. Bersényi, I. Hullár: Physiological effects of medium-chain fatty acids and triglycerides as well as their potential application in poultry and swine nutrition - Literature review)
651
ÁLLATVÉDELEM / ANIMAL PROTECTION - Gyurman Cs., Kiss A., Korsós G., Fodor K.: Állatorvosi hivatás az állattartó szerint (Cs. Gyurman, A. Kiss, G. Korsós, K. Fodor: Veterinary profession through the eyes of animal owners)
663
Lénárt L., Kiss A., Bozsó D., Fodor K., Korsós G.: Az ebrendészeti telepek működtetésének állatvédelmi vonatkozásai (L. Lénárt, A. Kiss, D. Bozsó, K. Fodor, G. Korsós: Animal welfare aspects of dog pound operation)
677
BESZÁMOLÓ - 75 éve létesítették a Debreceni Állategészségügyi Intézetet
696
AKADÉMIAI BESZÁMOLÓK - Parazitológia, Állattan és Halkórtan
701

Impresszum

A szerkesztőbizottság tagjai

Dr. Balka Gyula
főszerkesztő
Tóth Zsuzsanna
szerkesztőségi titkár
Dr. Abonyi Tamás
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Bándy Pál
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Bíró Ferenc
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Bodó Gábor
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Búza László
Dr. Dunay Miklós Pál
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Farkas Róbert
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Fekete Sándor György
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Fodor László
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Gál János
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Gálfi Péter
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Gönczi Gábor
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Jakab Csaba
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Jerzsele Ákos
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Korzenszky Emőd
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Laczay Péter
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Magyar Tibor
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Manczur Ferenc
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Molnár Viktor
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Nagy Béla
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Nemes Imre
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Németh Tibor
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Ózsvári László
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Sályi Gábor
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Seregi János
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Solti László
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Sótonyi Péter
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Szieberth István
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Tóth Balázs
szerkesztőbizottsági tag
† Dr. Tuboly Tamás
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Varga János
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Vetési Ferenc
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Visnyei László
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Vörös Károly
szerkesztőbizottsági tag
† Sík Júlia
olvasószerkesztő

Állatorvostudományi Egyetem
(1078 Budapest, István utca 2.)

Levelezési cím: 1400 Budapest 7. Pf. 2.
Telefon/fax: +36 1 341 3023
E-mail: [email protected]

Kiadja: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
Felelős kiadó: Füredi Kornél ügyvezető

ISSN 0025-004X  (Nyomtatott) 
3003-9924 ISSN (Online)