Catastrum 2023-04

Catastrum

A Catastrum negyedéves katasztertörténeti folyóiratot a Magyar Nemzeti Levéltár alapította 2013-ban, az első évfolyam 2014-ben jelent meg. 2015-től a Földművelésügyi, majd jogutódjaként 2018-tól az Agrárminisztérium szaklapjait kiadó Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. adja ki a folyóiratot.

A Catastrum célja, hogy a földadó kivetésének tartós alapjául szolgáló – a terület nagyságára, jellegére, értékére, tulajdonosára – adatokat biztosító kataszteri felmérések (18−20. század), továbbá a kataszteri felmérésből kifejlődött állami földmérések könyvészeti és levéltári forrásait feltárja és közzétegye, a témára vonatkozó kutatások eredményeit tanulmányok, közlemények, ismertetők, jelentések formájában nyilvánosságra hozza. A tanulmányok és közlemények angol nyelvű rezümével készülnek.

A folyóirat célközönsége: a földügyi igazgatás, az állami (alap)felmérés szereplői; gazdaság-, poltika-, társadalomtörténészek, történelemtanárok, néprajzkutatók, közgyűjteményi munkatársak (levéltár, könyvtár, múzeum), földmérők, térkép- és szakmatörténet (adózás-, földmérés-, térképkészítés-történet) iránt érdeklődők, családtörténet-kutatók.

ISSN 2064-5805 (Nyomtatott) ISSN 2064-6542 (Online)

Aktuális szám: 2023/4
Éves előfizetési díj

A teljes szám letölthető

Impresszum

A szerkesztőbizottság tagjai

Reisz T. Csaba (Magyar Nemzeti Levéltár)
főszerkesztő
Dr. Török Enikő (Magyar Nemzeti Levéltár)
felelős szerkesztő
Dr. Pászti László (Országos Széchényi Könyvtár)
szerkesztő
Varga Felícián (BFKH FTFF)
szerkesztő
Reményi József Tamás
olvasószerkesztő
Dr. Béres András
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Szinay Attila
szerkesztőbizottsági tag
Dr. Váczí Attila
szerkesztőbizottsági tag

Cím: 1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2-4.
E-mail: [email protected]

Kiadja: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
(1223 Budapest, Park utca 2.)
Felelős kiadó: Füredi Kornél ügyvezető
ISSN 2064-5805 (Nyomtatott) 
ISSN 2064-6542 (Online)