Sipos Aladár

Sipos Aladár

(1927-2005)

 

Sipos Aladár 1927. augusztus 5-én született Kiskörén. 1947-ben érettségizett az Egri Kereskedelmi Iskolában. 1951-ben közgazdaságtan–gazdasági jog szakos tanári oklevelet szerzett a Közgazdaságtudományi Egyetemen. A Közgazdaságtudományi Intézet az első munkahelye, ahol a magyar gazdaság két világháború közti fejlődését kutató csoport tagja. A kutatói munka eredményét a Történettudományi Intézet több munkatársával 1955-ben adta ki könyv formájában. 1953-tól különböző egyetemeken dolgozott, a tanársegédi beosztástól a tanszékvezető egyetemi tanári posztig. 1981 és 1990 között a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének az igazgatója, ahol élete végéig kutatóprofesszorként dolgozott.

Tudományos tevékenysége az 1950-es évek végétől az agrárgazdaság új kérdéseinek vizsgálatára irányult. Egyetemi doktori fokozatot 1957-ben szerzett, 1961-ben nyerte el a közgazdaságtudományok kandidátusa fokozatot, 1972-ben pedig a közgazdaságtudományok doktora fokozatot. 1976-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, akadémiai székfoglaló előadását 1977-ben tartotta meg „Az agráripari integráció” címmel.

A kutatások keretei között kiemelt figyelem irányult az agrárgazdaságra. E kutatásokat közvetlenül Sipos Aladár vezette. 1981-ben választották meg az MTA rendes tagjának. Székfoglaló előadását, amely az Akadémiai Kiadónál önálló kötetként is megjelent, e kutatások munkaközi eredményeire támaszkodva 1983-ban tartotta meg „Az agráripari szféra vállalati kapcsolati rendszerei” címmel.

Munkatársaival számos fontos tanulmányt írt. 1988-ban jelent meg a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadónál a „Válaszúton az agrárpolitika” című kötet. Szakmai publikációi végigkísérik a gazdasági rendszerváltás éveit. Az 1990-es évek elejétől az agrárgazdaság változásairól számos önálló, illetve társszerzőként jegyzett tanulmányt publikált. Egyik meghatározó résztvevője volt az MTA IV. Osztályán készült, az agrárgazdaság helyzetét elemző tanulmány kidolgozásának.

Számos akadémiai és egyéb tisztséget töltött be. 1994 és 1999 között az MTA IX. (Gazdaság- és Jogtudományok) Osztályának elnökhelyettese. Több mint negyedszázadon át elnöke, 1999-től pedig tiszteletbeli elnöke volt az MTA Agrárközgazdasági Bizottságának. Tagja volt az MTA Közgazdaságtudományi Bizottságának, továbbá az MTA Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának. Több nemzetközi tudományos szervezet aktív tagja és tisztségviselője. 1983–84-ben vendégprofesszor Szapporóban a Hokkaidó Egyetemen. Hosszú évekig töltötte be a TIT alelnöki tisztségét. Több évtizedig volt a Közgazdaságtudományi Szemle, a Gazdálkodás, illetve a Vezetéstudomány szerkesztőbizottságának tagja.

Munkája során – amelyet egyidejűleg jellemzett a kritika és az igényesség – soha nem felejtette el, honnan érkezett. Elkötelezett Heves megyeiként, 1990-től további jogviszonyos professzorként, részt vállal a GATE Gyöngyösi Főiskolai Karának támogatásában, mint előadó, záróvizsga-bizottsági elnök, a fiatal oktatók támogatója, a 2 évente megrendezésre kerülő Vállalatgazdasági Tudományos Napok szervezőbizottságának tagja, előadója. A főiskola gazdaságtudományi képzésének és az önálló Károly Róbert Főiskola kialakításának, létrehozásának egyik meghatározó személyisége.

1998-ban a Gödöllői Agrártudományi Egyetem és a Debreceni Agrártudományi Egyetem díszdoktorává választotta. A Károly Róbert Főiskola Tanácsa 2005 szeptemberében a főiskola iránti elkötelezettségét, emberi hozzáállását színvonalas szakmai munkáját és mentori tevékenységét elismerve adományozta a honoris causa címet – 2005. március 6-án sajnálatos módon hirtelen bekövetkezett halálát követően – postumus Dr. Sipos Aladárnak, szeretettel és tisztelettel megőrizve emlékét.