Palkovics Miklós
Palkovics Miklós
(1944–2019)
Bakon született 1944. január 1-jén. Az általános iskolai tanulmányait Bakon végezte. A Zrínyi Miklós Gimnáziumban érettségizett Zalaegerszegen 1962-ben. Agrármérnöki diplomáját 1966-ban vette át a Keszthelyi Agrártudományi Főiskolán. Néhány év gyakorlat után oktatói pályafutását 1971-ben kezdte el a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Agrárgazdaságtani Tanszékén. E tanszékhez, illetve később annak utódtanszékéhez a Gazdasági és Társadalomtudományi Tanszékhez kapcsolódott munkássága, közel négy évtizeden át.
A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen 1975-ben egyetemi doktori címet nyert. A hetvenes évek második felében az oktató munka mellett az egyetem nemzetközi kapcsolataiért volt felelős, német, orosz és angol nyelvismerettel is rendelkezett. 1988-ban a mezőgazdasági tudományok kandidátusa lett. Fontos vezetői megbízatásokat látott el, 1988-1993 között a Pannon Agrártudományi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Karának általános dékánhelyettese, 1989-2006 között az Agrárgazdaságtani Tanszék tanszékvezetője.
1999-ben habilitált, ekkor nyerte el négy évre a Széchenyi professzori ösztöndíjat. Habilitációs előadása az ágazati kapcsolatok és a hazai agrártevékenységek EU-rendszerekhez mért helyzetét elemezte.
Alapító tagja a Keszthelyen ökonómiai ismereteket adó doktori iskolának, valamint később az egyetemi integrációval létrejött Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolának.
Tudományos munkássága kiterjedt a mezőgazdasági inputok, a műtrágya-felhasználás ökonómiai értékelésére, foglalkozott a gazdaságok modernizációjával összefüggésben az érdekviszonyok természetének feltárásával. Tudományos érdeklődésének meghatározó témája volt a rendszerváltás, a tulajdonlás átalakulása, később az agrárágazat strukturális változásának kérdései. Sokoldalú tudományos munkásságának része az élelmiszergazdaság piaci környezetének vizsgálata, az Agrárpiaci Rendtartás és a külgazdasági szabályozás, valamint vidék- és térségfejlesztéssel összefüggő témákkal is foglalkozott kutatásai során. Szakmai pályafutása során számos magyar és idegen nyelvű publikáció született.
Tagja volt az Agrárközgazdászok Európai Szövetségének. Az MTA Agrárosztály Agrárközgazdasági Szakbizottsága munkájában 1993-tól, a PAB Agrártudományok Szakbizottságában tagként 1990 óta vett részt. Hosszú éveken át gondozta, kiterjedt kapcsolatrendszerének, szervezőkészségének köszönhetően tovább fejlesztette, népszerűsítette a Georgikon Napok Tudományos Konferencia rendezvényt.
Munkássága elismeréséül több kitüntetésben részesült, amelyek közül kiemelkedik az Ujhelyi Imre-díj (2006) és a Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett (2008).